Rákoskeresztúr, zsidó temető

Szürke hant, rajta fehér kőtábla

Egy név, két évszám, pár héber betű

Szemem homályosul az olvasásba

 

Anyám nyugszik (fekszik? pihen?) alant

Egy gesztenyefa hullatja virágát

Anyámnak tán végállomás a hant

Vagy felcserélte csak régi világát?

 

Néhány méterrel lenn a föld alatt

Anya, te vagy az? Nem, ezt nem hiszem!

Csak rák szétmarta csont porladhat ott,

Más semmi…. Még egy jegygyűrű, igen.

 

De hát hol vagy te? Nem vagy már sehol?

„Emléked bennünk mindörökkön él”

Ez hazug szó. Lenned kell valahol,

Mi hozzánk köt, erősebb, mint kötél.

 

És akit reggel otthagytam zihálva

Ajkad még homályosítja az üveget

Roncs tüdőd, mint a fújtató, hiába

Egy óra múlva jött az üzenet.

 

És az utolsó hónapok és évek

A morfium lassan eltompított

Szemed értetlen a semmibe révedt

Míg szád a fájdalomtól ordított

 

Mikor szűntél meg lenni az, ki voltál?

Mióta nem vagy? És már nem vagy többé?

Mivel különb a félig holt a holtnál?

Hát így létezünk öröktől örökké?

 

********

 

Önjellemzés

 

Néha szoktam egy-egy verset írni,

És álmomban, gyermekké kucorodva még tudok sírni.

 

1988. december 13.

 

 

 

 

 

 

 

Isten nem győz, és nem veszíthet, Az ember csak embert feszít meg A megváltás hamis ígéret, Mit embernek ember ígért meg   A megbocsátás szép hazugság A bűnt nem lehet elfeledni Bírád magad vagy, és a végső Órán nem lesz melletted senki.   ********   Pilátus mondá az ítéletet, Amidőn Jézus megfeszíttetett És két katona verte a szeget: Pilátusé a szó, övék a tett.   De vajon ki állt Pilátus megett, És ki fogta a katonák kezét, Ki uralkodik mindenek felett, És ki felel és kinek mindezért?   És ki követte el az ősi bűnt: A kísértő, vagy akit megkísértett, És bűn-e még, mi régen tovatűnt, A tudásért tett tétova kísérlet?   Mert bűn-e a tudásnak szomjazása, Mikor a célja csak egy lehetett, Urának lenni pontos földi mása Dróton mozgatott játékbáb helyett.   Az ítéletet Pilátus kimondta, A katonák beverték a szeget, És a kereszten vérzik Isten gondja Jézus, egyedül értvén az ítéletet.   1997. december 20.   ********

Honnan – hová? Ha ezt tudod, Mindent tudsz, s hogyha nem, Nincsen kérkedned semmivel, Nem tudsz semmit te sem.   Honnan – hová? Mi közte van Csupán egy villanás, Kevés, hogy a múltadba áss És a jövődbe láss.   ******** Karácsony   Várod-e még a Jézus Krisztust? Mondasz-e Jóm Kippúrkor kiddust? Hiszel-e még a Messiásban? Vagy hiszel-e akármi másban?   Féled-e tűzét a pokolnak? Vagy elég félni, mi lesz holnap? Tudod-e még, mi az imádat? Elmondod néha még imádat?   Ha meglegyint egy angyal szárnya, Felsejlik régi álmok árnya? Vagy elhessented öntudatlan, Te ó dolgokra rég tudatlan?   Tudod-e még a tíz parancsot, Vagy követed a tűzparancsot? Adsz még a lelkiismeretre, Vagy nem, csak még nem ismered be?   Ha vétettél, felelsz-e olykor? Tudod, mért vétettél a porból? A sok kérdésre semmi válasz, Igen? Nem? Talán? – magad válassz!   A karácsonyfán talmi fények, És nem tekint le a Szentlélek.   1997. december 24.   ********

 

 

Rövid összefoglalás   Ha ledöntötted mind a bálványt, és elbontottad már az állványt, Buzgón kutatod, hogy mögötte Valami épült, létrejött-e, Meglátod majd, hogy puszta díszlet, Ami cifra nyomorként díszlett Vagy negyven évnyi dús kísérlet A kommunizmus – bús kísértet. Nem baj, a lelki seb behegged, S marad, mi volt: a puszta segged.   1988. július 14.   ********

Már megbékülvén élettel-halállal Megszentelvén kenyérrel és hal által Megméretvén már mértékén az Úrnak A szép szavak szürkén a porba hullnak És nem marad fenn semmi sem a rostán Nem csillan át egy szem acél a rozsdán Porból vétettél, por marad utánad Elszáll az is, az első szél ha támad Az emlékezet foszló szürke felleg Gyorsan eloszlik, és a napsütésben Magányosan lebeg a lelked   1997. augusztus 2.   ********

 

Ezen a tájon űzte kétszáz éve tüdővészes mélabúba Csokonait Lilla

Hatvan éve itt vetette vonat elé magát József Attila

 

Ez a hely, ahol senki sose kérdi, mindenki csak mondja, hogy mi fáj

S százötven éve sincs, hogy itt bolondult meg Vörösmarty Mihály

 

Itt, ahol mindig kevesebb az isten, mint az istenkereső

Itt rótta papírra hajnali részegségét Kosztolányi Dezső

 

Ahol nem az a fontos, hogy mi az igaz, hanem hogy mikor és hol és ki mit mond

És hiába írt hét krajcárról szép novellát Móricz Zsigmond

 

És kávéházi márványasztal sarkán szálkás betűkkel írta versét Ady Endre

Zaklatottan mindhiába vágyván valami ősi és új nagy-nagy rendre

 

És mániásan őrizte józanságát Babits –

Uram, kérlek, egy röpke percet nékem is szakíts.

 

********

 

Karácsony 1999.

 

Műanyag fenyőfán műanyag csillagok

Műanyag angyalkán művigyor hogy ragyog!

Műfenyőn műgyümölcs: műalma, műdió

Művilág műmázát műhittel hinni jó!

Műanyag vázában virít a művirág

Műdaltól könnyűzik kábán a művilág

Műanyag kereszthez műanyag szög dukál

S műanyag Jézuska műkönnyet sírdogál

 

1999. december 24.

********

Nekem nem szép az Alföld rónasága

Mert mellemen sárga csillag virága

És nem mossa le, csak a dunavíz

Ha árja puskák csöve csattanása

Síromat a koszos habokba ássa

Hiába tanított anyám magyarra

Én nem lehetek jó, csak arra

Hogy üssenek, ha ütni kell a népnek

És legyen, akin a csízmák átlépnek

És legyen, aki adjon, hogyha ez kell

Csak egy nem leszek: egyenrangú ember

 

********

 

A sárborgárdi zsinagóga

 

Ember, jól nézd meg ezt a házat,

S belépve töltsön el alázat,

Ez a ház itt az Isten háza,

Bár a törvényt nem magyarázza

Soha többé papi segédlet.

Az ablak zárva, benn setét lett.

A rabbi kinn a temetőben,

Hívek hamva a levegőben

Auschwitz fölött már rég eloszlott,

Emlékük szürke ködbe foszlott.

Már régen romba dőlt az oltár,

Szél fütyül csak, nem zeng a zsoltár

A ház mégis az Isten háza,

Honnét az Úr szeme vigyázza

Értőn az értetlen világot,

Látván, amit más sose látott.

 

1993. február 1.

 

********

 

Mindig van, ki megácsolja a keresztet,

És van, aki azt ordítja: húzd – ereszd meg!

 

Lesz, aki a szenvedővel együtt érez,

S olyan is, ki nyugton nézi, hogy elvérezz.

 

Mindig van, ki mások kínján vadul tombol,

És van, aki maga kér részt közös gondból.

 

Mindig van, ki vizet ad a szomjazónak,

S van, ki örül, ha mással süllyed a csónak.

 

Mindig akad, kit tüzel a mások vére,

És van, aki úgy tekint rá, mint testvére.

 

Mindig lesz, kit elszomorít a más könnye,

És olyan is, kinek csak pajzs az Úr könyve.

 

Az ártatlant mindig van, ki megkövezze,

És elvárja, hogy őt csak szent fény övezze.

 

És van persze, ki nem gondol soha semmit,

Teszi, amit várnak tőle – csak épp ennyit.

 

 

Elmondhatnám még akárhány változatban –

A keresztet Jézus viszi változatlan.

 

2000. május 12.

 

********

 

A magyar nyelvvel áldva-verve

Mi volt velem az Isten terve?

 

Mért itt vetett a nagyvilágra –

Tán tévedésből, vagy hibázva?

 

A dicsőség máshol is talmi

És tényleg itt kell élni-halni?

 

2002. június 3.

********

Angyal lépett elém – vagy tán a sátán?

Lehet, a mennybe visz – vagy a pokolba hurcol le a hátán?

Mosolya megnyerő, szava aranyfonálként száll a szélben,

Buzgón kövessem, hogyha hív – vagy talán mégsem?

Vakon indulnék – aztán nem megyek, pedig az ígért cél közel,

De nem merek menni: nem tudhatom, örök üdvösség vár, vagy épp

a lelkem vesztem el?

 

2002. szeptember 17.

********

 

Jövünk sehonnan, megyünk sehova

És lépteinket vigyázón vigyázza Jehova

Hogy van-e cél, és a vég nem a vége

Ő tudja csak: a semmi vár, vagy béke.

 

2005. március 19.

 

********

 

 

2000. január 1.

 

Egyik nap olyan, mint a másik:

Reggel kelve az ember ásít

S bár foga kicsit jobbra vásik

Rájön, hogy semmi sem lett más itt.

 

********

 

Két lantművész hogy tekergett az úton

(Tekerőlantosok valának mind a ketten)

Vizet vennének az út menti kúton

Ám csalódottan hőkölének menten

Mert szikla állott helyében a kútnak

És nem jöve a csodatévő asszony

Hogy pálcájával porában az útnak

A sziklából hűvös vizet fakasszon

 

1998. június (?)

 

********

Sírversike

 

Vézna testem elbírná még a vékony ág is

Erős fa dőlt ki vélem mégis, máris

 

2006. szeptember 15.

 

********

 

Az én apám balek volt, itt maradt

A testvérei sorra messze mentek

Anyagilag tán többre vitte mind -

Valószínű, nem voltak eszementek

 

Az én apám naiv volt, hitt a szónak

Túl későn jött rá, hogy becsapták rútul

Addig nézte a gonoszat is jónak

Míg a szennyes ár a fejére zúdul

 

Akkor nem maradt más, csak félve élni

Megkapaszkodni minden szalmaszálban

Bár hamisan, de csak együtt zenélni

Lassan lépdelni, egy cseppet se bátran

 

Még láttam őt mókázni nagy vidáman

Ha kedve volt, sziporkázott a szellem

De idegen volt itt a csúf világban

S hitét követve én is lépre mentem

 

Ő jót akart, ebben nincs semmi kétség

Bűn nem terhelte sohasem a lelkét

Kié az eredendő vétség

Nem tudni, de ő viselte a terhét.

 

********

 

Elborzadok a "pesti srácok" elfajzott unokáin

Részegen rombolnak, rabolnak - sehol egy Ábel, csupa csupa Káin

S ha valaki a zűrzavarba tétován egy kis romantikát belefon

Nyomban kijózanítja a zsebekben egy ütemre csörrenő sok mobiltelefon

 

********

 

Álmomban sírtam egy sort, mint kicsiny gyerek

Ki felnőtt rég, s most múltján kesereg

És ahogy ébredezve még hullott a könnyem

Túltenni véltem magam az egészen könnyen

De nem sikerült, feltolult sok emlék

Keveredve, mi nemrég volt, s a nemlét

És eszembe jutottak sosem ismert arcok

És bántottak még meg sem élt kudarcok

És olyan jó lett volna elaludni újra

És nyugtató álom után ébredni fel a régi-újra.

 

2006. október 29.

 

********

 

 

 

Oldal: Versek 3
András Gábor - © 2008 - 2025 - andrasgabor.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat