A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG EGYIK (?) LEHETSÉGES OKA

 

 

A válság előtörténete

 

A gazdaságilag fejlett országokban az alacsony munkanélküliség és a reáljövedelmek viszonylag magas szintje jelentős fizetőképes keresletet eredményezett a magas bérköltséggel megtermelt hazai előállítású és hasonló körülmények között gazdálkodó országokból importált javak számára. A kínálatot kiegészítették a gazdaságilag elmaradott országokból származó, kisebb részben kuriózumnak számító és ezért kelendő, túlnyomó hányadban a rosszabb minőséget alacsonyabb árral kompenzáló és emiatt népszerű árúk.

 

Az eredmény növelésére irányuló törekvés a befektetőket folyamatos költségcsökkentésre ösztönzi. Ha eltekintünk az innovációval elérhető és ezért pontosan nem tervezhető megtakarítástól, a költségcsökkentés területeként marad a költségek jelentős hányadát tevő és országosan ugyan változó, de mindenütt nem elhanyagolható mértékű adót is tartalmazó munkabér, amelyhez hozzányúlni azonban a viszonylagos jólét idején csak senki által nem kívánt szociális feszültség árán lehet(ne).

 

A gazdaságilag elmaradott országokban eközben folyamatosan nőtt a nem (vagy gazdaságtalanul) foglalkoztatott munkaerő létszáma, és – bár lassan – a munkaalkalomra váró munkaerő képzettsége, legalább az elemi szintű – újabb ismeretek befogadására alkalmassá tevő – felkészültség tekintetében, továbbá – még ennél is lassabban – a korszerű gazdálkodáshoz elengedhetetlen infrastruktúra kiépítése. Mivel belső eszközökkel a gazdaság fejletlensége következtében megoldhatatlan volt a növekvő népesség alapszintű ellátása is, az egyre fokozódó szociális és ennek következtében előálló társadalmi feszültség arra késztette ezen – többnyire diktatórikus irányítású – országok politikai vezetőit, hogy kívülről keressenek segítséget, és különösen ott, ahol még kapós természeti kincsek sem álltak rendelkezésre, ellentételezésként a szabad és olcsó munkaerő tömegét tudták felkínálni.

 

A két probléma együttes megoldására kínálkozott a lehetőség: a termelés áthelyezésével a bérköltség leszorítása egyik oldalról, a foglalkoztatottság és az állami bevételek növelése a másik oldalról. A közös érdek mindkét oldalon megteremtette a szükséges feltételeket: a befogadó adókedvezményeket, beruházásra alkalmas területet, államigazgatási egyszerűsítéseket és hasonlókat biztosított, a befektető pedig vállalta a beruházás túlnyomó részének finanszírozását, többnyire felvett vagy nyújtott hitelek fedezetével, valamint hozzájárulást az infrastruktúra fejlesztéséhez, végül a munkaerő kiképzését. A befektetők döntéshozatalánál a jelentkező közvetlen költségek és megtakarítások összevetése mellett szerepet játszott a befogadó ország eddig fizetésképtelen, most fizetőképessé váló keresletet jelentő piacának megszerzése.

 

A tendencia olyan méreteket öltött, hogy a gazdaságilag fejlett országokból egész iparágak települtek át gazdaságilag elmaradott országokba, és a gazdaságilag fejlett országok piacát elárasztotta az új gyártási helyeken elállított termékek áradata, esetenként akár a korábbi hazai készítésű azonos termékeknél némileg alacsonyabb áron. A kezdeti minőségi különbségek hamar eltűntek, és mivel a termékek gyártásával együtt általában azok márkaneve is távozott (szavatolva az eredeti minőséget), a polcokon a vásárló számára változatlan látvány mutatkozott.

 

A folyamat nemcsak Nyugat-Európából és az USA-ból Kínába és Délkelet-Ázsiába ment végbe, hanem (vélhetően azonos végállomással) Európán belül is: az eredetileg Magyarországon befektetett tőke néhány év elteltével tovább vándorol Romániába stb.

 

 

A következmény

 

Az első időkben mindenki megtalálta a számítását.

 

A befogadó országban csökkent a szociális és társadalmi feszültség, kiépült az infrastruktúra, jelentősen megnőtt az állami bevétel, a fejlett gazdaságú országok számára százalékosan és abszolút számokban is elképzelhetetlen mértékű export-többlet és gazdasági fejlődés következett be, és mindezek eredményeként óriási állami tőke halmozódott fel.

 

A befektetők számára – éppen befektetésük következményeként – új fizetőképes piacok nyíltak, az olcsóbb előállítás a pluszköltségek (pl. szállítás) mellett is többletnyereséget eredményezett.

 

A gazdaságilag elmaradott országok érintett polgárainak életminősége javult, a soha nem látott árukínálatból vásárolni is tudtak.

 

A gazdaságilag fejlett országok polgárai örültek az olcsóbb és változatlan minőségű árukínálatnak, és az évtizedek óta tartó, kisebb zökkenőktől eltekintve folyamatos fejlődés tapasztalatától elkábítva, a (pláne jelentős) visszaesés lehetőségével és következményeivel nem számolva agyba-főbe vásároltak többnyire hitelbe, a pénzintézetek pedig hasonló szemlélettől vezérelve korlátlanul nyújtották a reális fedezet nélküli hiteleket (a hitelszerződések apró betűs részében azért némi biztosítékokat kikötve).

 

A viszonylag hosszú ideig tartó kezdeti szakasz után jött (jön) a fekete leves.

 

A termelőhelyek megszűnése miatt a gazdaságilag fejlett országok polgárai közül egyre többen veszítik el a munkahelyüket és jövedelmük jelentős részét, aminek következtében családok sokasága kerül lehetetlen anyagi helyzetbe a felvett hitelek miatt, ugyanez a réteg kiesik a piac alapjául szolgáló fizetőképes kereslet köréből, csökken a munkabérekkel összefüggő (a munkaadók és munkavállalók által fizetett) állami bevétel, megnőnek az állam szociális kényszerkiadásai, a hitelezők és a hitelbe termelők/szolgáltatók nem tudják behajtani kinnlevőségeiket, a hitelezők tőke hiányában és az eseményeket némileg túlreagálva nem adnak vagy csak kedvezőtlenebb (nehezebben kigazdálkodható) feltételekkel adnak hitelt, a termelők/szolgáltatók tőke és hitel hiányában visszafogják vagy felfüggesztik tevékenységüket, és nő a társadalmi feszültség.

 

A gazdaságilag elmaradott országokban csökken az export, és a foglalkoztatottságot és ezzel a hazai és import árukra irányuló fizetőképes keresletet, valamint a felfejlesztett közszolgáltatásokat (egészségügyi ellátás, oktatás, kultúra stb.) csak állami eszközökkel lehet ideig-óráig, a felhalmozott állami tőke terhére fenntartani, továbbá a hazai munkaerő-fölösleget növelve megindul a korábban a gazdaságilag fejlett országokba vándorolt és ott munkát vállalt állampolgárok visszaáramlása.

 

 

A megoldás

 

Jó lenne tudni….

 

Lehet, hogy elősegítené a válság megszűnését, ha a folyamat kezdetén a gazdaságilag fejlett országokból a gazdaságilag elmaradott országokba áramlott tőke egy része visszakerülne a gazdaságilag fejlett országokba, vélhetően már a gazdaságilag elmaradott országok, illetve polgáraik tulajdonaként, legalább átmenetileg megteremtve a világ két fele közötti egyensúlyt. Ez természetesen a korábbi, egyensúlynak éppen nem nevezhető állapot – a gazdaságilag fejlett országok óriási túlsúlya – megszűnését jelenti, ami minden bizonnyal nacionalista indulatoktól nem mentes társadalmi feszültséget vált ki ezen országokban.

 

Ennél jobb ötletem pillanatnyilag nincs.

 

 

Az előbbiek elvi alapja

 

A kapitalista gazdaság alapja a fizetőképes kereslet kielégítése. A fizetőképes kereslet létrejöttének alapja (kivételes esetektől – pl. természeti kincsek birtoklása – eltekintve) mások fizetőképes keresletének kielégítése. A két tényező csak együttesen képes fenntartani a gazdaságot. Ideális (nem létező) esetben a két tényező tökéletes egyensúlyban van és a műszaki/tudományos haladás révén párhuzamosan növekszik. A kommunisztikus elképzelésekkel szemben a valóságban a gazdasági élet minden szereplője a maga érdekeit törekszik érvényesíteni, szükségszerűen a gazdasági élet többi szereplőjének érdekeit csorbítva. Tekintettel arra, hogy a gazdasági élet minden szereplője termelő/szolgáltató és egyben fogyasztó, a termelő/szolgáltató pozícióban lévők egymás rovására végzett eredményes ténykedése nem csupán a másik fél e pozíciójának sérelmével, hanem fogyasztói potenciáljának gyengülésével is jár.

 

A gazdasági folyamatok pozitív hatásai előbb, negatív hatásai késedelemmel jelentkeznek, ezért a folyamat első részesei/kezdeményezői nagyobb mértékben élvezik a pozitív hatásokat, míg utolsó részeseit/kezdeményezőit olyan mértékben sújtják a negatív hatások, hogy a folyamat kifullad, elenyészik, megszűnik. A gazdasági folyamatok soha nem az optimális időpontban szűnnek meg, hanem mindig túlfutnak azon. Egyidejűleg számtalan folyamat megy végbe, és ezek természetszerűen különböző fázisnál (felfutás – optimum – kimúlás) tartanak adott időpontban. Amennyiben a súlyozottan értékelt folyamatok összességének átlaga az optimumot közelíti, a világgazdaság (vagy a világgazdaságtól persze nem függetleníthető egység gazdasága) kiegyensúlyozott állapotban van (az egyes gazdasági szereplőknek vagy akár azonos területen tevékenykedő szereplők együttesének helyzete természetesen szélsőségek között lehet). Ha a súlyozottan értékelt folyamatok összességének átlaga a felfutási szakaszt közelíti, a világgazdaság jól prosperál. Amikor a súlyozottan értékelt folyamatok összességének átlaga a lefelé menő fázist közelíti, ez a világgazdaság recesszióját jelenti.

 

A tőke mozgása követi és egyben generálja a gazdasági folyamatokat: a maximális hasznosulásra törekvés jegyében fokozatosan (a tőketulajdonosok kockázatvállaló hajlandóságával és az új lehetőségeket felismerő képességével arányosan) a felfelé ívelő szakaszban lévő gazdasági folyamatokba áramlik, majd az optimumot elhagyva fokozatosan (a tőketulajdonosok kockázatvállaló hajlandóságával fordított arányban és a tendencia felismerésére irányuló képességével arányosan) átvándorol újabb lehetőségekkel kecsegtető gazdasági folyamatokba. A világgazdaság jól prosperáló és kiegyensúlyozott szakaszában a tőketulajdonosok számára nem jelent problémát a tőke új helyének megtalálása. A recesszió szakaszában ezzel szemben egyre nehezebb, majd szinte lehetetlen a lefelé menő fázisban lévő vagy teljesen lefutott gazdasági folyamatokból előbb távozó, végül menekülő tőkének jó hasznosulást ígérő gazdasági folyamatot találni, és a kockázatvállalási hajlandóságnak a tőke előző helyén elszenvedett veszteség, valamint az általános tendencia felismeréséből adódó – akár túldimenzionált – félelem miatti visszaesése a tőketulajdonosok várakozó álláspontra helyezkedését, begubódzását eredményezi. A recessziós szakasz megszűnését előbb-utóbb kikényszeríti a tőketulajdonosok objektíve szükségszerű törekvése a tőke hasznot eredményező befektetésére.

 

A recessziós szakasz bekövetkezésének felismerését követően az államhatalom a rendelkezésére álló saját vagy hitelből fedezett tőke felhasználásával kísérletet tesz a recesszióból adódó társadalmi feszültségek enyhítésére és ezzel az adott hatalmi viszonyok konzerválására, a tőketulajdonosokat az újabb befektetéstől visszafogó félelem megszüntetésére, de önmagában képtelen a válság feloldására, amihez elengedhetetlen a tőke újabb aktivizálása a tőketulajdonosok részéről.

Néhány kérdés, felvetés – és néhány válasz-kísérlet

 

 

 

1. kérdés: Megoldódik-e a válság?

 

A válasz határozott igen, azon egyszerű tapasztalat alapján, hogy eddig is mindig megoldódott.

 

 

2. kérdés: Hogyan?

 

Most nem tudjuk a választ, miután megoldódott a válság, a tudományos értékelés és elemzés eredményeként megszületik majd a megoldás.

 

 

3. kérdés: Megoldható-e a válság?

 

Elvileg igen – ha az események mozgatásához szükséges erőforrásokkal és hatáskörrel rendelkezők felismerik a megoldás objektív gazdasági törvényszerűségekből következő reális módját.

 

Gyakorlatilag vagy igen (az elvi lehetőség gyakorlatba ültetésével), vagy nem, sőt…. (a reális mód helyett/mellett téves módszerek alkalmazása esetén, ami a válság természetes megoldódását akár akadályozhatja is, ezzel növelve a megoldódáshoz szükséges időt és áldozatokat).

 

 

4. kérdés: Mikor lesz vége a válságnak?

 

Leghamarabb az elvi lehetőség megvalósulása esetén.

Ennél lassabban akkor, ha a folyamat spontán, külső beavatkozás nélkül, vagy a folyamatot nem akadályozó (esetleg a negatív velejárókat mérsékelő) külső beavatkozás mellett érvényesül.

Ennél is később, ha a természetes folyamatot külső, a folyamat ellenében ható beavatkozások lassítják.

 

 

5. kérdés: Mi a válság oka?

 

A gazdaság akkor működik optimálisan, ha a kereslet és kínálat nagyjából (a gazdasági szereplők tűrőképességét nem meghaladó mértékben) összhangban van, tehát minőségileg és mennyiségileg párhuzamosan növekszik (figyelmen kívül hagyva itt a növekedés egyéb - társadalmi, kulturális, szociális, egészségügyi stb. – esetenként negatív hatásait). A folyamat legfőbb mozgató alapja a tőke, amelynek objektív sajátja a profit előállítására és folyamatos növelésére törekvés. A kínálati oldalnak (mely egyébként maga is generál keresletet) elemi érdeke a kereslet fokozása. A keresleti oldal szereplőinek (akik egy része egyúttal a kínálati oldal szereplője is) célja igényeik kielégítése a lehető legmagasabb szinten, leghamarabb és legkedvezőbb feltételekkel.

 

Közbevetés: A reklám célja és szerepe (mindenek előtt: nem mumus!)

A reklám célja a kereslet növelése a figyelem felkeltésével. Eredeti formájában a termék és szolgáltatás ismertetésére szorítkozott, esetleg más hasonló termékekkel/szolgáltatásokkal összehasonlítva. Mára ez az eredeti cél fenntartása mellett jelentősen megváltozott, amennyiben

-     a korrekt ismertetést a valósnál csábítóbb, kedvezőbb leírás váltotta fel

-     a reklám két tekintetben is irreálisan gerjeszt keresletet, mivel        olyan termékek és szolgáltatások igénybevételére készteti a fogyasztót, amelyekre az illetőnek nincs szüksége, illetve nincs fedezete – előbbi következménye a mértéktelen pocsékolás, utóbbi velejárója a keresleti oldal szereplőinek egyre nagyobb mértékű eladósodása és ezzel az egyéb termékek/szolgáltatások tekintetében fennmaradó kereslet csökkenése

 

A keresleti és kínálati oldal előfinanszírozásában egyaránt szerepet játszó hitelezés mértéke az egymást kölcsönösen gerjesztő két oldal folytonos növekedésének hatására egyre nő, és anélkül, hogy a szereplők bármelyike erre felfigyelne, egyszer csak meghaladja azt a szintet, ameddig a rendelkezésre álló tartalék elégséges a szereplők bármelyikének fizetőképtelenné válása esetén a rendszer változatlan fenntartására. A válság ettől kezdve bármikor kirobbanhat.

 

 

6. kérdés: Megoldást jelent-e, illetve annak részét képezi-e munkahelyek teremtése és megőrzése állami beavatkozással?

 

A produktív munkahelyek teremtése/megőrzése elsőként a kínálati oldalt erősíti, ami együtt jár a keresleti oldal általános erősödésével, de nem vonatkozik a saját termék/szolgáltatás iránti keresletre, így önmagában csupán mélyíti a válságot a fizetőképes kereslet hiányában értékesíthetetlen árúk gyarapításával, kitolja a válság megoldódásának idejét a spontán folyamat feltartóztatásával (átmenetileg enyhítve a szociális gondokon), és felemészt olyan költségvetési tartalékot, amelyre nagyobb szükség lehet a válság súlyosabb szakaszában.

 

Improduktív munkahelyek teremtése és állami finanszírozása a célját (környezetvédelem, egészségvédelem, kulturális létesítmények létesítése, infrastrukturális beruházások, közbiztonság fokozása stb.) illetően létrehozhat társadalmilag is hasznos keresletet, enyhít a szociális gondokon és nem akadályozza a spontán folyamatot, alkalmazása azonban a gazdag (nagy tartalékkal rendelkező) államok privilégiuma.

 

 

7. kérdés: Megoldást jelent-e a kereslet mesterséges növelése állami beavatkozással?

 

Az állam a keresleti oldal aktív szereplőjeként (fogyasztóként) és a keresleti oldal szereplőinek támogatásával (az ár egy részének átvállalásával, a gazdaságilag indokoltnál kedvezőbb hitel biztosításával) is hozzájárulhat a kereslet növekedéséhez. Ez a kínálati oldal szereplőinél – minthogy ők egyúttal a keresleti oldal szereplői - is általánosan erősíti a keresletet

 

 

8. kérdés: Megoldást jelent-e a hitelezők megsegítése állami eszközökkel?

 

A hitelezők megsegítése megelőzheti és átmenetileg megakadályozhatja a gazdaság összeomlását, amennyiben egyrészt lehetővé teszi a további hitelfolyósítást, másrészt kizárja a megtakarításaikat hitelintézetben elhelyezők ellehetetlenülését.

 

 

9. kérdés: Megoldást jelent-e az adósok megsegítése állami eszközökkel?

 

Az adósok megsegítése morális szempontból vitatható (mivel nem tesz különbséget vétlen és vétkes – felelőtlenül, a visszafizetés esetleges problémáival, a kedvező feltételekkel járó kölcsön többnyire apró betűkkel feltüntetett kockázatával nem számoló - adósok között), a jogosan elsőbbséget élvező szociális szempontból viszont indokolt.

 

 

Az állami beavatkozás, mivel az állam nem tőketermelő, hanem tőke-újraelosztó, szociális szempontból fontos halasztást jelent a válság terheinek viselésére, mégpedig a teherviselés szociális tényezőket is figyelembe vevő megosztásával. Eredményeként mérséklődik, illetve kitolódik a szociális nehézségek okozta társadalmi feszültség, de a válság megoldására nem csodafegyver.

 

 

10. kérdés: Egyedi szinten vagy csak globálisan oldható meg a válság?

 

A válság, még ha nem is egyszerre több helyen robbant ki, hanem forma szerinti kiváltó oka konkrét ország konkrét gazdasági szereplőjének/szereplőinek a gazdasági törvényeket semmibe vevő piaci gyakorlata, a világgazdaság szereplőinek immár visszavonhatatlan összefonódása és egymásra utaltsága miatt globális jelenség. Ennek következtében a válság megoldására sem kerülhet sor egyetlen régióban, országban. Ugyanakkor vannak olyan országok, régiók, amelyek szerepe világgazdasági mércével mind a kínálat, mind a kereslet tekintetében elhanyagolható, és amelyekben éppen ezért aránytalanul nagyobb és csak külső forrásból finanszírozható ráfordítást igényelne a válság felszámolása. Ezek kimaradhatnak a válság megoldódásának első szakaszából, de tekintettel a válság szociális feszültséget kiváltó hatására és arra, hogy a globalizáció nem túl rokonszenves melléktermékeként ma már a társadalmi feszültség is exportképes (terrorizmus, szociális népvándorlás stb.), némi késéssel e területeken is megszűnik a válság.

Jó lenne tudni, hogy az olyan, önmagában jelentéktelen gazdasági egység esetében, mint pl. Magyarország, az adott szövetségi rendszerhez (Európai Unió) tartozás jelent-e biztosítékot arra, hogy – a szövetségi rendszerben társ gazdasági nagyhatalmak átmeneti önálló vagy csak egymással összehangolt megoldási kísérleteit követően – a forma szerint egyesült nagy gazdasági közösség tagjaként a teljes közösséggel együtt, a közösségi erőforrásokat (is) felhasználva, a közösség többi tagjával egyszerre lehessen túl a válságon.

Oldal: Politika 1
András Gábor - © 2008 - 2024 - andrasgabor.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat