Malthusnak igaza volt?....
A
természet pontosan szabályozza az egyes fajok egyedeinek a számát, arra a szintre
korlátozva, amelyet az adott faj élettere eltartani képes. Ennek kézenfekvő
módja lenne, ha a túlnépesedés körébe tartozó egyedek (nyilván a leggyengébbek)
egyszerűen éhen pusztulnának, a természet azonban nem elégszik meg ennyivel:
amikor az adott faj az adott területen mértéktelenül túlszaporodott,
rendszeresen megjelenik valamilyen járvány vagy egyéb csapás, amely
megtizedeli, aztán kezdődhet elölről. (Példa: amikor a mezei pockok
robbanásszerűen megsokasodnak, törvényszerűen megjelenik köztük valami
járványos tüdőgyulladás, és helyreállítja a "normál" létszámot). E
törvényszerűség alól nem kivétel az ember sem, amely azonban az egyetlen olyan
lény, aki tudata és öntudata révén bizonyos határok között képes befolyásolni a
sorsát (bár ezt a képességét magát mindenhatónak képzelvén általában rendkívül
túlértékeli). Az ember képessége azonban nem terjed odáig, hogy a természeti törvényeket
megszüntesse, csak addig, hogy érvényesülésük módjára legyen némi hatása. Így
pl. a betegségek leküzdésének szükségszerű velejárója újabb betegségek/járványok
megjelenése, a háborúk lezárásának újabb robbanással fenyegető feszültségek
kialakulása stb., és ezeket csak úgy lehet megkerülni, ha az ember tudatosan
maga váltja ki valami hasonló hatású, de humánusabb eszközzel. Ez pedig nem
más, mint a születésszabályozás. A katolikus (meg a többi) egyház tehát azzal,
hogy tűzzel-vassal küzd ennek minden formája ellen, csak annak állja gátját,
hogy az emberiség megszabaduljon az ennél sokkal rosszabb dolgoktól.
Zene
Tér és idő A
térbeliség a dolgok, jelenségek, folyamatok egymásmellettiségét, az időbeliség
a dolgok, jelenségek, folyamatok egymásutániságát jelenti. A
térbeliség és időbeliség a végtelen objektív sajátossága, ugyanakkor a végtelen
jellegéből következően, objektív viszonyítási pont hiányában értelmezhetetlen
(van és nincs ellentmondása). A térbeliség és időbeliség szubjektív és relatív érvényű alkalmazása: Az
ember által alkalmazott tér- és időfogalom szubjektív, amennyiben - önkényesen
kiválasztott viszonyítási (kiindulási) pontból indul ki (az idő tekintetében
pl. Krisztus születése, a tér tekintetében általában a Föld vagy annak adott
része), továbbá - a
földi jelenségekhez kapcsolódó, önkényesen kiválasztott mértékegységekkel
operál (pl. a Föld Nap és saját tengelye körüli keringése) és relatív érvényű, amennyiben - véges
(vagyis a végtelenből adott szempontok alapján kiszakított) kiterjedésekre
vonatkozik. |
Harmónia és dallam/ritmus A
zene hangok szabályos egymásmellettisége
(harmónia) és szabályos egymásutánja
(dallam és ritmus). Mivel
az (európai) ember füle 12 hangot és ezekből legfeljebb 5 oktávnyit képes
megkülönböztetni, a mindösszesen 60 hang variációs lehetősége önmagában is
véges, de ha figyelembe vesszük, hogy e variációknak bizonyos szabályoknak is
meg kell felelnie, ez jelentősen mérsékeli azon hangegyüttes-változatoknak a
számát, amelyeket zenének tekinthetünk. |
Ellentmondás
A
világon minden létező összeegyeztethetetlen tényezők elválaszthatatlan egysége.
Az adott akármit alkotó ellentmondás feloldása csak az adott akármi
megszűnésével oldható fel. A megszűnés két lehetséges változata: alacsonyabb
szerveződésűvé (megsemmisülés) vagy magasabb szerveződésűvé („fejlődés”) válás.
Az ellentmondás feloldásának ilyen alakulása (és ennek keretében az újonnan
létrejövő akármikben az ellentmondás újratermelése) az általunk ismert világ
természetes folyamata.
Az
emberi lét egyik alapvető ellentmondása, hogy az ember mind eredetében, mind egyéni életében társadalmi lény,
ugyanakkor egyszeri, egyedi és megismételhetetlen, teljességgel önmaga által
sem megismerhető, önmagától is elzárt lény.
A
tudattal rendelkező ember természetes törekvése a környező világ és benne saját
maga megismerése, és ennek keretében ugyancsak természetes azon igyekezete,
hogy megismerése tárgyát „szabályosnak” tekintse, objektívnek vélt szabályokba
rendezze. Ennek a törekvésnek és igyekezetnek útjában áll az ellentmondás, amelyet
ezért az ember megpróbál a szőnyeg alá söpörni, illetve nem venni róla tudomást.
Az ellentmondás leküzdésére (a feloldás helyett itt ez a jobb szó) irányuló próbálkozás
jellegzetes módja az ellentétpár egyik elemének tagadása, vagy jelentéktelenné
nyilvánítása. Történelmi korszakonként változó, hogy az ellentmondás melyik
eleme kerül erre a sorsra (lásd fent az emberi lét ellentmondásának példáját).
Előítéletes gondolkodás
Az
antiszemitizmus az előítéletes gondolkodás jellegzetes formája, az előítéletnek
pedig, mint az a szóból tökéletesen kiolvasható, az a sajátja, hogy előbb
van meg az ítélet, és aztán kerülnek összegyűjtésre hozzá az érvek,
indokok, akár ténybeli alátámasztás. Az előítéletes gondolkodás - ha csak
gyakorlója valamilyen csoda folytán bele nem trafál az igazságba - fogalmilag
hamis, mivel a valós tényekből nem következő, azok reális értékeléséből nem
levonható következtetéssel operál. Tekintettel arra, hogy az előítéletesen
gondolkodó ritkán elégszik meg az adott előítélet isteni (tehát további
indokolást nem igénylő) magyarázatával, kénytelen hozzá egyéb, a realitás
talajában gyökerező megalapozást keresni. Mivel a valós tények teljes halmaza
erre nem alkalmas (sőt, éppenséggel cáfolja az előítéletet), nem marad más út,
mint a tényekből szemezgetve egyeseket kiemelni és ezek jelentőségét
felnagyítani, a többi tényt tagadni vagy azok létezéséről nem tudomást venni,
új tényeket költeni, egyedi tényekből
hamis általánosítást teremteni. A valóságban persze az előítéletesen
gondolkodók túlnyomó többsége nem veszi a fáradságot, illetve nem képes ilyen
szellemi bűvészmutatvány végrehajtására, hanem kényelmi szempontból, szellemi
igénytelenségből (képességek hiányából) fakadóan vakon követi a bűvészmutatványt
helyette is kivitelező, az önálló gondolkodás fáradalmát neki megspóroló vezér
kinyilatkoztatásait. Számára az egyetlen és cáfolhatatlan érv a vezér személye,
az általa megfogalmazott tetszetős (logikusnak tetsző, valójában
illogikus, mert kiindulásában hamis) előítélet.
A
vezér által egyszerűen (közérthetően, mondhatni primitív, végletesen
leegyszerűsítő formában) megfogalmazott előítéletre aztán tudós gondolkodók hada
által kimunkált (kiizzadt) teljes ideológiai rendszer épülhet.
Az előítéletek sorsa
Az
előítéletek közül számosnak az eredete az idők homályába vész, vagy ha ismert a
forrás, a keletkezésre sok-sok emberöltővel ezelőtt került sor, és ezek –
részben szájhagyomány útján, másrészt írásban fennmaradva és tovább élve - olyan
mélyen berögződtek az emberi tudatba, hogy a logikus gondolkodással
egyértelműen kikövetkeztethető hamisságuk ellenére már nem is igényelnek
magyarázatot, megokolást, hanem az ezeket vallók evidenciaként kezelik az adott
előítéleteket.
Az
emberi gondolkodás torz, önsors rontó fintora, hogy az előítéletes
gondolkodástól megszabadulni sokkal nagyobb és küzdelmesebb szellemi
teljesítmény (teljesen előítélet-mentessé válni szinte lehetetlen), mint az
önálló gondolkodást megbéklyózó és szükségszerűen tévútra vezető előítéletek
rabjává válni.
****************
Sajnálatos
tény, hogy a vezérszerepe alkalmas történelmi személyek számszerű többsége
rossz (antihumánus, retrográd) ügy mellé állt (kivételként most Jézus és
Mahatma Gandhi jut eszembe), ugyanakkor érdekes, és talán nem véletlen, hogy e
személyiségek közül kevesen haltak meg ágyban, párnák között, de ez már másik
történet.